Az ‘én Kapolcsom’

Az 'én Kapolcsomnak’ nincs pontos évszáma. Inkább hangulata, illata van. És emlékei. Poros utak, nyitott kapuk, fűben üldögélő emberek, félig összegyűrt programfüzetek, egy templom hűvöse és egy pajta félhomálya tartozik hozzá. Meg az az érzés, hogy az ember egyszer nem megérkezett valahová, hanem egyszerűen csak benne találta magát valamiben.Az „'én Kapolcsom'” valahol a kétezres években... Bővebben →

Szent László napján

Most mikor a progresszív liberális erők újult erővel támadják hazánkat; mikor folyamatos provokációként tolják arcunkba – egyes kisebbségeket folyamatosan felhasználva- azon eszméket, melyek bár történelmünk folyamán jelen voltak, de megerősödni a többségi társadalom értékrendje miatt nem tudtak. Most, mikor a normalitást naponta kigúnyolják, mikor városában, Nagyváradon katolikus papra törik rá a falat...Mikor nyughelyén egy új,... Bővebben →

Dózsa György (túl nagy) árnyéka

A napokban, jártamban-keltemben feltűnt, milyen sok utca, tér viseli Dózsa György nevét. Ez önmagában persze nem baj, hiszen a történelmi emlékezet természetes része, hogy neveket őriz meg. Mégis elgondolkodtató, hogy Magyarországon jelenleg 1481 közterület viseli Dózsa György nevét, amivel az 1514-es parasztháború vezére a leggyakoribb hazai utcanevek listájának élén áll. Folyamatosan az motoszkál bennem, hogy... Bővebben →

1989. június 16., a megbékélés napja?

Máig hidegrázás kerülget, mikor a politikusokat 1956/1989 kapcsán beszélni hallom. Nem volt ez másként ma Magyar Péter beszéde alatt sem. Nekem június 16-ika, sosem lesz a megbékélés napja! Gyermekként belém égtek a televízióban sugárzott képsorok. Emlékszem nagyapám rezzenéstelen arcára, ahogy az újratemetést nézte. Csak egyszer-egyszer ült ki rá érzelem. Például mikor Vásárhelyi mondta el beszédét.... Bővebben →

„Nincs módunkban kitérni a hűség elől.”

Ha már Könyvhét. Ott-tartózkodásom idején szerencsére nem futottam össze sem Tarr Zoltánnal, sem Lannert Judittal, sem Bódis Krisztával. Kérdéseim ugyan lettek volna bőven, ám válaszokat aligha kaptam volna. A „szerencsére” szót nem véletlenül használom: Tarr Zoltán helyszínen elmondott beszéde ugyanis meglehetősen pontosan előrevetíti, mi várhat a magyar kultúrára most, hogy az általa képviselt gondolkodás ismét... Bővebben →

ATTILA

A történelem és a régészet szeretete nálam valahol gyermekkorban gyökerezik. Emlékszem, milyen nagy hatással voltak rám László Gyula könyvei. Azok a rajzok, rekonstrukciók, gondolatok és történelmi távlatok, amelyek egyszerre tették élővé és személyessé a múltat. Ő nem csupán tárgyakról, sírokról, leletekről írt, hanem emberekről, sorsokról, népekről és örökségről. Akkor izgalmas fantáziának és játéknak tűnt, mára... Bővebben →

Nem a gyász a dolgunk!

Június negyedikén minden évben „előkerül” a térkép. Előkerülnek a régi országhatárok, a városnevek, a vármegyék, az arányok, a számok. Ilyenkor újra elmondjuk, mekkora veszteség érte Magyarországot, mennyi ember került egyik napról a másikra határon túlra. Elmondjuk hogyan szakadtak szét családok, közösségek, sorsok. Ez rendben is van, ezt el is kell mondani. Nem azért, mert nem... Bővebben →

Csak a csend marad…

Ma reggel szembejött velem egy dal. Tompos Kátya Hajnali részegség című dala. Régi kedvencem. Mindig nagyon szerettem benne azt a különös, szinte lehetetlennek tűnő találkozást, ahogy Jimi Hendrix Little Wingje, Kosztolányi Dezső költészete és a magyar népzenei kultúra egymásba simul. És akkor egyszer csak belém hasított a felismerés: ma két éve, hogy Kátya már nincs... Bővebben →

A csönd tanúja

Pilinszky János 45 éve, 1981. május 27-én hunyt el Budapesten, ugyanabban a városban, ahol 1921-ben született. Számomra máig meghatározó alakja költészetünknek. Először amolyan ünnepibb megemlékező sorokat terveztem írni. De be kellett látnom, az ő költészete eleve nem ezt kéri. Nem azt, hogy beszéljünk róla, hanem azt, hogy egy időre hagyjuk el a fölösleges beszédet. Pilinszky... Bővebben →

Összetartozunk

Amikor több százezer magyar — katolikus és nem katolikus, hívő és nem hívő — együtt énekli a magyar himnuszt és a székely himnuszt, ott egy nemzet lelke szólal meg. Sajnos idén sem sikerült visszatérnem a búcsúra, így csak felvételről követhettem az eseményeket. De még most is élénken őrzöm magamban annak emlékét, amikor nekem is megadatott,... Bővebben →

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑