„Az igazat mondd, ne csak a valódit”- istenkeresés a 20. századi magyar lírában (Reflexió Eperjes Károly estjére)

„A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.” (Latinovits Zoltán) Van egy mondat, amely úgy hatol belénk, hogy utána már nem egyszerűen „idézet” marad, hanem mérce. Az ’Az igazat mondd, ne csak... Bővebben →

0

“Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” (József Attila)

Tegnap egy tartalmas beszélgetésen vettem részt, amelynek apropója a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja, valamint Mező Gábor: Kiterítenek úgyis című könyvének bemutatója volt. A kötet érzékletesen rajzolja meg József Attila környezetének politikai és családi hátterét, és azt is, milyen módszerekkel próbálták különféle mozgalmi körök magukhoz kötni őt. Erősen megjelenik benne a „gyökértelenség”: a széteső sorsok, a társadalmi... Bővebben →

0

Hányszor lehet letaglózni a magyarságot?

Ajánlva a megroppantott, majd elfelejtett generációknak; tőlünk a régi és új rezsimek "fekete bárányaitól". Mert ezek vagyunk mi jó páran, akik szembe megyünk az önmagukat folyamatosan átmentő köpönyegforgatókkal. Mert az igazság, az árulók napfényre hozása adhat csak reményt, no meg az, hogy a valós történések kimondásával lázadunk tovább ellenük. Önként, sokszor mindent feladva, a folyamatos... Bővebben →

0

Római farsang, magyar böjt

(gondolatok Herczeg Ferenc halálának évfordulóján) Február 24-e van, Herczeg Ferenc halálának évfordulója. Az 1863-ban Versecen született író és drámaíró 1954. február 24-én hunyt el Budapesten. A századforduló és a két világháború között a kor egyik legsikeresebb, legtöbbet olvasott szerzőjeként tartották számon. Történelmi parabolái és polgári témájú regényei egyszerre voltak közkedveltek és gondolatilag terheltek. A szórakoztatás... Bővebben →

0

Alkonyfényben

Egy korszak önvizsgálata Spengler tükrében, avagy a Nyugat alkonya(?) Mivel az idealizmus bizonyos szempontból nem áll messze tőlem, nem meglepő, hogy Oswald Spengler történetfilozófiai nézetei már régebben meggyőztek. A napokban újra elővettem egyik kedvencem tőle; mert az európai (tágabban értelmezendő nyugati ) világ eseményei véleményem szerint beilleszkednek filozófiai felfogásába, sőt általuk könyebben is értelmezhetőek. Van... Bővebben →

0

Wass Albert emlékére

Ma, 28 éve annak, hogy Wass Albert a floridai Astorban végleg letette a tollat (és azt az örök belső készenlétet), amit mi, olvasói folyamatosan érzünk a mondatai mögött. Az azóta tartó csend viszont nem üres, hanem tele van hegyekkel, fenyőillattal, köddel, és azzal a különös erdélyi fénnyel, amit ő oly csodásan tudott odavarázsolni egy-egy mondat... Bővebben →

0

A szavazati jog mint nemzeti minimum

Választások idején, egyre többször jön szembe velem a határon túli magyarok voksolását megkérdőjelező, azt megtiltani áhító bejegyzések sora. Szomorú, hogy ez a kérdés is a pártpolitika mocsarába lett lerángatva, ahelyett, hogy a nemzeti minimumok közé tartozna. Aki ma elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát, az ne tegyen úgy, mintha ez ártatlan „választástechnikai aktus” vagy... Bővebben →

0

A sírkő igazsága

Nemrég a kezembe került Teleki Pál 1939-es beszédeinek gyűjteménye: A nevemben ne ígérjen senki címmel. Olvasás közben újra és újra az volt az érzésem, hogy ezek a szövegek ma is „dolgoznak” bennem. Nemcsak a korszak nyelve szól belőlük, hanem egy politikus gondolkodásmódja, önigazolása, félelmei és felelőssége is. Ma Gödöllőn át vezetett az utam, így úgy... Bővebben →

0

‘Nagy-Románia a tantermekben’

Remek könyvre akadtam a hetekben. Vannak témák, amiről mindenki úgy érzi, hogy „már mindent tud”, közben nem tudnak szabadulni a féligazságok, előítéletek és politikai szlogenek szorításából. Számomra ilyen a Lex Apponyi körüli vita és az a kérdés, hogyan lett az iskola és a nyelv a tárgyalt térségben identitásharcok eszköze. A könyv végére érve számomra egyértelmű:... Bővebben →

0

Hát elment a ‘Jampi’…

Sosem voltam jampec. Később születtem, ezt az életérzést talán sosem érthettem meg igazán – sokszor csak mosolyogva szemléltem. De mégis szerethető volt az egész, mert nem jelmeznek tűnt, hanem színtiszta derűnek, menekülésnek a szürkeségből, egy felkapcsolt neonfénynek, ami azt üzente lehet könnyebbnek is lenni. Bevallom őszintén még nekem is volt kedvenc számom tőle, az Angyalföldi... Bővebben →

0

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑