Egy korszak önvizsgálata Spengler tükrében, avagy a Nyugat alkonya(?) Mivel az idealizmus bizonyos szempontból nem áll messze tőlem, nem meglepő, hogy Oswald Spengler történetfilozófiai nézetei már régebben meggyőztek. A napokban újra elővettem egyik kedvencem tőle; mert az európai (tágabban értelmezendő nyugati ) világ eseményei véleményem szerint beilleszkednek filozófiai felfogásába, sőt általuk könyebben is értelmezhetőek. Van... Bővebben →
Ma, 28 éve annak, hogy Wass Albert a floridai Astorban végleg letette a tollat (és azt az örök belső készenlétet), amit mi, olvasói folyamatosan érzünk a mondatai mögött. Az azóta tartó csend viszont nem üres, hanem tele van hegyekkel, fenyőillattal, köddel, és azzal a különös erdélyi fénnyel, amit ő oly csodásan tudott odavarázsolni egy-egy mondat... Bővebben →
Választások idején, egyre többször jön szembe velem a határon túli magyarok voksolását megkérdőjelező, azt megtiltani áhító bejegyzések sora. Szomorú, hogy ez a kérdés is a pártpolitika mocsarába lett lerángatva, ahelyett, hogy a nemzeti minimumok közé tartozna. Aki ma elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát, az ne tegyen úgy, mintha ez ártatlan „választástechnikai aktus” vagy... Bővebben →
Nemrég a kezembe került Teleki Pál 1939-es beszédeinek gyűjteménye: A nevemben ne ígérjen senki címmel. Olvasás közben újra és újra az volt az érzésem, hogy ezek a szövegek ma is „dolgoznak” bennem. Nemcsak a korszak nyelve szól belőlük, hanem egy politikus gondolkodásmódja, önigazolása, félelmei és felelőssége is. Ma Gödöllőn át vezetett az utam, így úgy... Bővebben →
Remek könyvre akadtam a hetekben. Vannak témák, amiről mindenki úgy érzi, hogy „már mindent tud”, közben nem tudnak szabadulni a féligazságok, előítéletek és politikai szlogenek szorításából. Számomra ilyen a Lex Apponyi körüli vita és az a kérdés, hogyan lett az iskola és a nyelv a tárgyalt térségben identitásharcok eszköze. A könyv végére érve számomra egyértelmű:... Bővebben →
Sosem voltam jampec. Később születtem, ezt az életérzést talán sosem érthettem meg igazán – sokszor csak mosolyogva szemléltem. De mégis szerethető volt az egész, mert nem jelmeznek tűnt, hanem színtiszta derűnek, menekülésnek a szürkeségből, egy felkapcsolt neonfénynek, ami azt üzente lehet könnyebbnek is lenni. Bevallom őszintén még nekem is volt kedvenc számom tőle, az Angyalföldi... Bővebben →
Elnézve a hazai és nemzetközi politikának nevezett „valamit”; egyre kevésbé tudok úgy tenni, mintha a folyton emlegetett „demokrácia” az lenne, aminek nevezni szeretjük. Nem a közélet iránti közöny mondatja ezt velem, hanem épp az ellenkezője: az a benyomás, hogy ami ma demokráciaként működik, sokszor inkább a legitimáció nyelve és a hatalom gyakorlásának technikája, mint a... Bővebben →
"Nagyérdemű és tisztelt csőcselék!... ...Nem eszik oly forrón, ahogy főzik, a kását: Így szól a bölcs bohóc, kinek nem látni mását. Ő tudja csak, habár fejébe kong a kóc, Hogy itt nem a szinész, a néző a bohóc! Mert vér kell annak és könny és bús balsors kell annak És őrjöngő szivek, mik halálba rohannak,... Bővebben →
Mark Carney davosi beszéde erős benyomást akarta kelteni. Kimondja, hogy „törésben (rupture) vagyunk, nem átmenetben”, hogy a „szabályalapú rend” halványul, és hogy a nagyhatalmak a gazdasági összefonódást egyre inkább kényszerítő eszközként használják. A beszéd kulcsszava az „őszinteség”- azaz vegyük le a kirakatból a jelmondatot, és nevezzük nevén a valóságot. ( Utalás Václav Havel a Kiszolgáltatottak... Bővebben →
Január 22. Van valami sajátos komolysága ennek a napnak. Az a fajta téli nap, amikor a fény nem siet: megáll az ablak előtt, és csak vár. Ma lenne 83 éves Cseh Tamás. Ilyenkor nem az „évforduló” szó jut eszembe, hanem az az emlék, ahogy valaki mellém ül — anélkül, hogy helyet kérne. Mert ilyen volt.... Bővebben →
, Anders Noren fejlesztésében.
Szubjektív vélemény 