Bátaszék

A mai napon az utam Bátaszéken keresztül vezetett, és néha éppen az ilyen véletlen kitérők adják a legszebb élményeket.

Így akadtam rá az Orbán-hegyen álló híres bátaszéki molyhos tölgyre és az árnyékában megbúvó Szent Orbán-kápolnára. A több száz évesre becsült tölgy nem csupán egy fa: élő tanúja a vidék múltjának. Az ember óhatatlanul elgondolkodik a 300-400 éves fa alatt, vajon mi mindent láthatott már…török időket, háborúkat, betelepülőket, szőlőműveseket, nemzedékek imáit és fogadalmait.

Az alatta álló barokk Szent Orbán-kápolnát a bátaszéki hívek fogadalomból emelték a 18. században, a pestisjárvány elmúltáért való hálából. Szent Orbán a szőlőhegyek patrónusa, alakjához sok régi hiedelem is kapcsolódik – a gazdák tőle kérték a szőlő védelmét, különösen a késő tavaszi fagyok idején.

Bátaszéken járva ezután a történelem újabb rétegei nyíltak meg előttem: a hajdani ciszterci kolostor emlékei és a monumentális Nagyboldogasszony-templom. (Melyet egy kisebb véletlennek köszönhetően belülről is megcsodálhattam.) Itt alapították 1142-ben Magyarország első ciszterci apátságát, Cikádort, II. Géza király idején. A mai neogótikus templom már a 19–20. század fordulójának alkotása, mégis méltósággal őrzi annak a helynek a szellemét, ahol közel kilenc évszázada imádság, munka és történelem fonódik össze.

Mert vannak helyek, ahol a múlt nem csupán emlék, hanem élő jelen, mely árnyékot ad, követ őriz, és csendben megszólítja az embert.

“Üzenem az erdőnek: ne féljen,

ha csattog is a baltások hada.

Mert erősebb a baltánál a fa

s a vérző csonkból virradó tavaszra

új erdő sarjad győzedelmesen.

S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda

a gyilkos vasat rég felfalta már

s a sújtó kéz is szent jóvátétellel

hasznos anyaggá vált a föld alatt…

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad.” (Wass Albert)