Kérdéseim Baka Andráshoz

„Baka Andrásnak sikerült legitimmé tenni saját korábbi kirúgását egy ideiglenes, B-kategóriás elnökségért.” (Morvay Péter)

Tisztelt Baka András!

Ezzel a mondattal, bevallom, nemigen akarnék vitatkozni. De hadd kérdezzem meg Öntől: nem lehet-e, hogy abban, ahogyan most saját politikai és közjogi visszatérésére tekint, ott munkál az a sérelem is, amelyet korábbi eltávolítása okozott Önnek? Nem tekinti-e a mostani helyzetet valamiféle késői igazságtételnek? És ha igen, nem mond-e ez valamit arról is, mennyire lehet majd valóban kívül maradni azon a politikai küzdelmen, amelynek Ön maga is szereplőjévé vált?

Mert amikor majd – pestiesen szólva – az Ön „kukázására” is sor kerül, nyilván lesznek, akik ugyanúgy jogállami drámát látnak majd benne, ahogyan egykor az Ön főbírói eltávolításában. Csakhogy a köztársasági elnöknek nem az volna a dolga, hogy az egyik politikai tábor igazságtételének szimbóluma legyen. Ön valóban úgy gondolja, hogy a mostani körülmények között képes lehet a nemzet egységét megtestesíteni? Nem ugyanaz a probléma fenyeget-e, amely szerintem Göncz Árpád elnökségét is végigkísérte: hogy személye – aztán később megnyilvánulásai is- a társadalom jelentős része számára nem a közösség egészét, hanem az egyik politikai oldal kiszolgálását testesíti meg?

Ha az Ön számára 2011-ben elfogadhatatlan volt, hogy az alkotmányozó hatalom egy személy mandátumának idő előtti megszüntetésére használja erejét, milyen mondattal magyarázná meg 2011-es önmagának, hogy 2026-ban miért foglalja el az így megüresített elnöki széket? De hagyjuk egy pillanatra a politikát. Ön hosszú éveken át bíró volt, Strasbourgban és itthon is. Ezért talán nem méltánytalan megkérdezni: milyen mérleget hagyott maga mögött bíróként?

Korbély János ügye – ezt is ugyanúgy döntené el?

Ön tagja volt annak a strasbourgi Nagykamarának, amely 2008-ban 11:6 arányban Magyarország ellen döntött a Korbély János kontra Magyarország ügyben. Ön nem tartozott a hat különvéleményt megfogalmazó bíró közé, tehát a Magyarország egyezménysértését megállapító többséggel szavazott. Az ügy egy 1956-os tatai fegyveres esemény, Korbély parancsnoki szerepe és az emberiesség elleni bűncselekmény miatti magyar elítélés jogszerűsége körül forgott. A hat kisebbségi bíró szerint a magyar bíróságok álláspontja védhető volt, és nagyobb súlyt kellett volna adni annak, ahogyan a hazai fórumok a történeti és büntetőjogi kérdéseket értékelték. Ön ma is úgy gondolja, hogy helyes volt ebben az 1956-os igazságtételi ügyben a magyar államot elmarasztaló többséghez csatlakoznia? És ha igen, mit mondana azoknak, akik szerint Strasbourg ebben az esetben olyan magyar történelmi és büntetőjogi értékelést bírált felül, amelybe nagyobb önmérséklettel kellett volna beavatkoznia?

Hogyan sikerült tizenhat bíróval szemben egyedül maradnia?

A Hashman és Harrup kontra Egyesült Királyság ügyben már nem lehet a testületi felelősség mögé bújni. A Nagykamara 16:1 arányban mondta ki, hogy sérült két vadászatellenes aktivista véleménynyilvánítási szabadsága, mert a velük szemben alkalmazott, „jó magaviseletre” vonatkozó korlátozás nem volt kellően kiszámítható. Az egyetlen bíró, aki szerint nem történt jogsértés, Ön volt. Ön különvéleményében elfogadta ugyan, hogy a követelmény tágan volt megfogalmazva, de úgy vélte, az érintetteknek mégis tudniuk kellett, milyen magatartást várnak el tőlük. Megkérdezhetem: emberi jogi bíróként nem gondolkodtatja el, hogy egy véleményszabadságot korlátozó, homályos állami szabályozás védelmében tizenhat kollégájával szemben egyedül maradt? Nem éppen az volna az emberi jogi bíráskodás egyik alapkövetelménye, hogy az állampolgár előre tudhassa, milyen magatartása von maga után állami szankciót? És ha egy normáról tizenhat strasbourgi bíró mondta azt, hogy ehhez nem elég pontos, vajon nem az Ön álláspontja volt túlzottan államvédő?

És amikor az Alkotmánybíróság egyszerűen megsemmisítette az ítéletet?

Itthon talán még nehezebb kérdést vet fel az úgynevezett „abortusztablettás áldozás” ügye. A lengyel abortuszszabályozással szembeni demonstráción az áldozást utánzó performansz során „Krisztus teste” kijelentéssel „abortusztabletta” feliratú zacskóból adtak fehér tablettát. A Kúria az Ön részvételével úgy ítélte meg, hogy ez a közügyben megfogalmazott éles kritika körébe tartozik, és a vallási közösség tagjainak – a közszereplőkhöz hasonlóan – szélesebb tűrési kötelezettségük van. Csakhogy az Alkotmánybíróság nem egyszerűen vitatkozott ezzel az érveléssel: a Pfv.IV.21.163/2018/4. számú kúriai ítéletet alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette. Az AB szerint a Kúria nem mérlegelte megfelelően sem a közlés tényleges véleménytartalmát, sem a sértő forma szükségességét, és problematikusnak találta a vallási közösség tagjainak közszereplőkhöz hasonló tűrési kötelezettségét is. Ön szerint egy volt strasbourgi emberi jogi bírónál ez csupán egy szokványos jogértelmezési nézetkülönbség? Vagy el kell ismerni, hogy ebben az alapjogi mérlegelésben az Alkotmánybíróság olyan súlyos hibát látott, hogy az egész ítéletet megsemmisítette?

Ha közpénzről volt szó, miért lett erősebb a banktitok?

Hogyan fér össze az Ön emberi jogi és információszabadsági felfogásával az Eximbank-ügy, amelyben az állami bank finanszírozási adatainak nyilvánossága állt szemben a banktitokkal? A Baka-tanácshoz kötött döntésben a Kúria a banktitok védelmét helyezte előtérbe, és az adatkiadás elmaradt. Még Schiffer András – aki egyébként éppen az Ön politikai támadását utasította vissza – is „felettébb ingatag lábakon állónak” nevezte az érvelést.

Nem különös-e, hogy amikor egy állami pénzintézet közpénzzel összefüggő tevékenységéről kellett volna többet megtudnia a nyilvánosságnak, a jogi formalizmus végül a titkolózás oldalán kötött ki? Igaz, az Alkotmánybíróság később nem az Ön konkrét ítéletét semmisítette meg, hanem egy másik Eximbank-ügyben jogalkotói mulasztást állapított meg. Ettől azonban nem marad-e jogos a kérdés: egy információszabadságra érzékeny bírónak nem a közpénzek ellenőrizhetőségét kellett volna-e erősebben védenie?

Mit jelentett az igazságtétel Dukán Dánielnek?

És hogyan látja ma Dukán Dániel ügyét? Az ő 2006-os elítélését később semmissé nyilvánították, majd amikor a rendőrséggel szemben kártérítést követelt, az Ön vezette kúriai tanács 2018-ban elutasította az igényét. Jogi képviselője azt állította, hogy az Önök értelmezése indokolatlanul leszűkítette a semmisségi törvény jóvátételi következményeit. Fontos tisztázni: ezt az ítéletet később nem semmisítette meg az Alkotmánybíróság, ezért jogilag nem lehet ugyanabba a kategóriába sorolni, mint az előbbi ügyet. Azt viszont meg lehet kérdezni, hogy amikor egy semmissé tett 2006-os elítélés érintettje és az állam állt egymással szemben, miért éppen a jóvátétel szűkebb értelmezését választotta az Ön tanácsa?

Nem érdekes ez különösen most, amikor Ön saját korábbi eltávolítása esetében oly nagy jelentőséget tulajdonít az utólagos igazságtételnek? Miért jár szélesebb értelemben vett rehabilitáció annak, akinek az Ön személyes története szerint sérült a jogállami státusza, és miért kellett ennyire szűken olvasni egy másik politikailag terhelt korszak áldozatának jóvátételi lehetőségét?

Egy nyilvános perben miért kellett elrejteni a rendőrség jogászainak arcát?

Mit gondol ma arról a 2006-os rendőri jogsértésekhez kötődő ügyről, amelyben egy nyilvános bírósági tárgyaláson készült videón néhány másodpercig felismerhetővé váltak a rendőrséget képviselő jogtanácsosok? A Kúria döntése fenntartotta azt az álláspontot, amely személyiségi jogi védelmet adott a jogtanácsosok képmásának, és sérelemdíj megfizetéséhez vezetett. Az Alkotmánybíróság az Önök ítéletével szembeni panaszt ugyan elutasította, tehát ez az ítélet alkotmányjogilag állva maradt; Pokol Béla azonban különvéleményt írt.

De Öntől mint egykori strasbourgi bírótól nem lehet nem megkérdezni: egy közérdeklődésre számot tartó, állami erőszakról szóló nyilvános perben miért a hatóság jogi képviselőinek képmásvédelme kapott nagyobb hangsúlyt, és nem a tárgyalási-sajtónyilvánosság? Hol húzódik az a pont, amelyen túl az alapjogvédelem már inkább az állami intézmény szereplőit védi a nyilvánosságtól, mint a nyilvánosságot az államtól?

Ha az ember nem fér hozzá rendesen a saját ügyének irataihoz, az csak eljárástechnika?

És mit válaszolna annak, akinek egy büntetőeljárásban az iratok egy része megnyithatatlan volt, oldalak hiányoztak, fájlokat jelszó nélkül nem lehetett elolvasni, illetve jelentős mennyiségű melléklethez nem jutott hozzá megfelelően? Az Ön által vezetett tanács a Pfv.IV.20.242/2015/4. számú ügyben abból indult ki, hogy a tisztességes eljáráshoz, iratmegismeréshez és védekezéshez való jog alapvetően eljárási jog, és annak esetleges sérelme nem válik ettől automatikusan személyiségi jogi sérelemmé. A Kúria ezért fenntartotta a keresetet elutasító jogerős ítéletet. Az ítéletet Ön írta alá tanácselnökként. A döntés mögé természetesen fel lehet sorakoztatni a megfelelő jogi érveket. De az érintett jogainak tényleges érvényesülése felől nézve, nem éppen az a probléma a túlzott formalizmussal, hogy egy ponton már tökéletesen leírja, melyik jogágban kellene orvosolni a problémát – miközben maga az ember végül mégsem kap tényleges jogvédelmet? És nem különös-e, hogy ezt az álláspontot éppen egy volt strasbourgi bíró képviselte?

Végül egy kérdés, Baka úr: Önnek ugyanazt jelenti-e a jogállam 2026-ban, mint 2011-ben?

A mellékelt régi interjúban, amikor Önt távolították el tisztségéből, ezt mondta:

„Az, hogy Magyarország egyik közjogi méltóságát, a harmadik hatalmi ág vezetőjét az Alaptörvény átmeneti rendelkezései közé az utolsó pillanatban berakott módosító javaslattal lehessen elmozdítani a hivatalából, egyszerűen elképesztő!”

És ennél is általánosabban fogalmazott. Arra hivatkozott, hogy az alkotmánybírósági gyakorlat „egyértelművé teszi, hogy a közjogi funkciók ciklusokon túlmutató mandátuma a jogállamiság alapvető biztosítéka”.

Ezt ma is így gondolja?

Mert ha igen, hogyan egyezteti össze ezzel azt, amit 2026-ban mondott? Júniusban Ön már arról beszélt, hogy egyes közjogi tisztségviselők elmozdítását a rendkívüli történelmi helyzetben politikailag indokolhatónak tartja – igaz, hangsúlyozta, hogy ezt csak szűk körben és egyszeri alkalommal tartaná elfogadhatónak. Júliusban pedig úgy fogalmazott, hogy egy „példátlanul autoriter rendszer lebontása rendkívüli intézkedéseket igényel”, és összességében pozitív irányúnak nevezte a tizenhetedik alkotmánymódosítást, miközben bizonyos részleteit kifogásolta.

Közben ez az alkotmánymódosítás azt is kimondta, hogy a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik. Sulyok Tamás ezt személyre szabott, jogállamisági szempontból elfogadhatatlan elmozdításnak tekintette, végül július 18-án aláírta a módosítást, amely saját mandátumának végét is jelentette. Ön pedig már korábban nyilvánosan Sulyok lemondását javasolta. Most pedig a Tisza-frakció Önt jelöli az így megüresedett köztársasági elnöki tisztségre.

Ezért engedjen meg egy egészen egyszerű kérdést.

Mi változott?

Az alkotmányos elv változott meg tizenöt év alatt, vagy csak az, hogy ki ül a székben?

Amikor az Ön mandátumát rövidítette meg egy alkotmányozó többség, akkor „egyszerűen elképesztő” volt, hogy egy közjogi méltóságot alkotmányos rendelkezéssel mozdítsanak el, és Ön szerint a ciklusokon túlmutató mandátum éppen a jogállamiság egyik alapvető biztosítéka volt. Amikor Sulyok Tamás mandátumát rövidíti meg egy másik alkotmányozó többség, akkor már rendkívüli történelmi helyzetről, autoriter rendszer lebontásáról és kivételes intézkedések szükségességéről beszélünk.

Nem ugyanaz-e az érvelés veszélyes logikája, amely ellen Ön annak idején tiltakozott?

Hiszen minden alkotmányozó többség képes arra, hogy saját történelmi küldetésével magyarázza meg a kivételt. Az egyik azt mondhatja, hogy új bírósági rendszert épít, a másik azt, hogy autoriter rendszert bont le. De ha a ciklusokon átívelő mandátum valóban „a jogállamiság alapvető biztosítéka”, hogyan válhat ez a biztosíték egyszer csak félretehető akadállyá azért, mert az aktuális tisztségviselőt Ön politikailag alkalmatlannak tartja?

Nem éppen az alkotmányos garancia fogalma veszíti el az értelmét akkor, ha csak addig sérthetetlen, ameddig az engem védő garancia – de felülírható, amikor az ellenfelemet védi?

És nincs ebben valami különösen ironikus, Baka úr?

Önt egykor alkotmányos eszközzel távolították el idő előtt egy közjogi tisztségből. Ön ezt jogállami sérelemnek tekintette, Strasbourg pedig később valóban megállapította az Ön egyezményes jogainak sérelmét. Most egy másik közjogi méltóság mandátumát rövidítették meg alkotmánymódosítással, és Ön kész elfoglalni az utána megüresedett széket.

Lehet persze azt válaszolni, hogy a két történelmi helyzet egészen más. Bizonyára sok mindenben más is.

De közjogilag valóban annyira más a módszer?

És ha Ön 2011-ben azt kérdezte, miként lehet egy közjogi vezetőt mandátumának lejárta előtt alkotmányos rendelkezéssel eltávolítani, nem jogos-e, hogy 2026-ban ugyanezt a kérdést most Önnek tegyük fel?

Talán végül nem is az a legfontosabb, hogy Strasbourgban volt olyan ítélete, amelyben tizenhat bíróval szemben egyedül maradt. Nem is az, hogy volt olyan kúriai alapjogi döntés, amelyet az Alkotmánybíróság később alaptörvény-ellenesnek nyilvánított és megsemmisített. Bíró tévedhet. De egy leendő köztársasági elnöktől talán mégis meg lehet kérdezni: ha ugyanaz az alkotmányos alapelv attól függően változtatja a jelentését, hogy Ön az elmozdított vagy az elmozdítás kedvezményezettje, akkor mi alapján higgyük el, hogy államfőként az elveket fogja képviselni, és nem az aktuális történelmi igazságérzetét?

—————————————

Hivatkozások

Korbely v. Hungary [GC], no. 9174/02, Emberi Jogok Európai Bírósága, 2008. szeptember 19. – HUDOC.

Hashman and Harrup v. the United Kingdom [GC], no. 25594/94, Emberi Jogok Európai Bírósága, 1999. november 25. – HUDOC.

Kúria Pfv.IV.21.163/2018/4. – vallási közösséget érintő „abortusztablettás” performansz ügye; 6/2021. (II. 19.) AB határozat, amely a kúriai ítéletet megsemmisítette.

Kúria Pfv.IV.21.551/2016/4. – Eximbank, banktitok és közérdekű adatok; vö. 3/2023. (IV. 17.) AB határozat.

Kúria Pfv.IV.20.750/2016/8. – rendőrségi jogtanácsosok képmásának ügye; 3021/2018. (I. 26.) AB határozat.

Kúria Pfv.IV.20.242/2015/4. – iratmegismerési, védekezési és személyiségi jogokkal kapcsolatos ügy.

Dukán Dániel kártérítési ügye, Kúria, 2018. november 28. – a döntésről a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a korabeli sajtó tudósításai.

Baka András 2011-es interjúja – a saját idő előtti elmozdításáról: „a közjogi funkciók ciklusokon túlmutató mandátuma a jogállamiság alapvető biztosítéka” – a cikkhez mellékelt korabeli sajtóinterjú.

7/2004. (III. 24.) AB határozat – a ciklusokon átnyúló közjogi mandátumok és a jogállamiság összefüggéséről.

Baka András, Euronews-interjú, 2026. június 1. – a kétharmados alkotmányozás korlátairól és egyes közjogi tisztségviselők rendkívüli elmozdításának lehetőségéről.

Baka András, Klubrádió, 2026. július – nyilatkozat arról, hogy egy autoriter rendszer lebontása „rendkívüli intézkedéseket” igényelhet.

Sulyok Tamás mandátumának megszűnéséhez vezető XVII. Alaptörvény-módosítás, 2026. július; valamint Sulyok Tamás ezzel kapcsolatos nyilatkozatai.

Baka András Sulyok Tamás lemondását sürgető nyilatkozata, 2026. június – korabeli sajtóbeszámolók.