Biztosan kevesen emlékeznek már erre a felszólalásra, és talán még kevesebben nézik végig ezt a 13 percet, hiszen mai rohanó világunkban ennyi időt kevesen szánnak hasonló témákra.
Rozgonyi Ernő felszólalása az Alaptörvény általános vitájában, 2011. március 22-én hangzott el. Véleményem szerint a beszéd egyik legerősebb gondolata az, hogy az alkotmány nem pusztán egy parlamenti többség által elfogadott jogszabály, hanem történelmi folytonosságot, közös politikai identitást, valamint a hatalom valódi korlátait is jelentenie kellene. Jogos és ma is érdekes kérdés az is, hogy a Nemzeti hitvallás emelkedett kijelentéseinek milyen tényleges és kikényszeríthető jogi következményei vannak. A Fidesz által elfogadott Alaptörvény bizonyos pontokon ugyanebbe az irányba tett lépést. A Nemzeti hitvallás kimondja, hogy tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét testesíti meg. Az R) cikk pedig előírja, hogy az Alaptörvény rendelkezéseit a Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.
Én azonban úgy vélem, hogy ez kevés. Rozgonyi ennél lényegesen tovább akart menni: nem egyszerűen történelmi hivatkozást vagy értelmezési elvet követelt, hanem az 1944-ben megszakadt történeti jogfolytonosság formális helyreállítását, valamint az 1949-es és részben az 1989-es közjogi rendszer legitimitásának megtagadását.
Ezt a Fidesz nem vállalta. Ehelyett a történeti alkotmány egyes jelképeit és elveit építette be a modern, írott Alaptörvény rendszerébe. A történet ezen a ponton lényegében megállt.
A videó megosztásával nem azt szeretném állítani, hogy Rozgonyi elképzelésének egy az egyben történő megvalósítása lett volna a tökéletes megoldás. Egy ilyen lépés számos komoly közjogi feladatot és jogértelmezési kérdést vetett volna fel:
– tisztázni kellett volna a királyság és az államforma kérdését;
– rendezni kellett volna az 1944 után elfogadott törvények jogi helyzetét;
– át kellett volna tekinteni az 1945 után kialakult tulajdonviszonyokat, az államosításokat, a kárpótlást és a privatizációt;
– meg kellett volna határozni a szerződések és bírósági ítéletek érvényességét;
– végül pedig azt is, hogy pontosan mi tartozik a történeti alkotmány körébe: az Aranybulla, a Szent Korona-tan, az 1848-as áprilisi törvények vagy más történeti jogforrások és alkotmányos elvek.
Inkább úgy gondolom, hogy bár az elképzelés gyakorlati megvalósítása számos nehézséget és jogi dilemmát okozott volna, a mögötte álló gondolatokat és alkotmányossági szempontokat érdemes lett volna jóval alaposabban megvizsgálni, és legalább részben beépíteni az új közjogi rendszerbe.
Rozgonyi felszólalásában számomra mindenekelőtt az a történelmi távlatokban gondolkodó, elvi következetességre törekvő és a nemzeti önrendelkezést középpontba állító szemlélet értékes, amelyből napjaink politikai életében sajnos egyre kevesebbet látni. Attól tartok, hogy ez a fajta gondolkodás a jövőben még inkább hiányozni fog a magyar Országgyűlésből.
Fontos megjegyzés: A beszédnek a Horthy-korszak zsidótörvényeiről szóló része történelmileg félrevezető. Az 1938-as, 1939-es és 1941-es zsidótörvények nem védelmi intézkedések voltak, hanem olyan jogfosztó jogszabályok, amelyek magyar állampolgárokat előbb vallási, majd faji alapon fosztottak meg jogaiktól, munkájuktól és megélhetésüktől. Ezeket a magyar állam saját döntéséből, még az ország német megszállása előtt alkotta meg.
A történeti képhez hozzátartozik, hogy Horthy Miklós és Kállay Miklós kormánya 1942-től valóban elutasította a teljes magyarországi zsidóság német területre történő deportálását, aminek következtében százezrek maradhattak életben 1944 tavaszáig. Horthy 1944. július 7-én a deportálások leállítását is elrendelte. 
Mindez azonban nem teszi a korábbi zsidótörvényeket „védelmező” intézkedésekké, és nem törli a magyar állam felelősségét a munkaszolgálat rendszeréért, az 1941-es deportálásokért, valamint az 1944-es gettósításban és több százezer ember deportálásában való közreműködésért.
Vélemény, hozzászólás?