Azokat a föderalista és globalista törekvéseket bírálom, amelyek a nemzeti döntési jogköröket a választók ellenőrzésétől távolabb eső intézményekhez telepítik, miközben gyengítik a nemzeti alkotmányok korlátozó erejét. Ebben az értelemben beszélek szuverenitásellenes, hatalomközpontosító politikáról. És ezen politika kiszolgálóinak tekintem a magyar és a lengyel kormányt is.
Nem fogadható el, hogy egy kormány a jogállamiság helyreállítására hivatkozva felmentést adjon magának az alkotmányos korlátok alól. Főleg akkor nem, mikor ezt egy olyan kormány teszi, aki pont ellenkezőjét ígérte, elődje és ellenfele leváltásakor. Olybá tűnik, mintha Donald Tusk alkotmányos puccsot hajtana véghez Varsóban. Mit látok? Egy vitatott felhatalmazással eljáró bíró félreállítja az alkotmánybíróság vezetőit, a kormány támogatásáról biztosítja, a helyszínen rendőrök jelennek meg- és a liberális erők elvárnák, hogy mindezt az intézményi függetlenség helyreállításaként fogadjuk el.
A lengyel válság intő és európai ügy is egyben, mert ugyanaz a hatalmi gondolkodás jelenik meg benne, amely a tagállami alkotmányos önállóságot is egyre szűkebb helyre szorítja. Ezen erők számára ( Magyar és Tusk nem egyedüli ebben a sorban) a nemzeti intézmény addig elfogadható, amíg az elvárt döntéseket hozza. Amint akadályozza a kívánatos politikát, előkerül a működésképtelenség, a politikai megszállottság vagy az elmaradt rendszerváltás vádja. Ezek között persze lehetnek megalapozott kifogások. A veszély ott kezdődik, amikor a kifogás azonnal felhatalmazássá alakítják, melyet az intézmény személyi és hatásköri rendjének átszabására használnak.
Október 30-án Varsóban Anna Korwin-Piotrowska egy hónapra elrendelte Bogdan Święczkowski alkotmánybírósági elnök és Bartłomiej Sochański alelnök szolgálati tevékenységének szüneteltetését, majd bejelentette, hogy átveszi a testület vezetését. Saját jogosultságát a bírói szolgálati idejére és törvényi helyettesítési szabályokra alapozta. Párhuzamosan Waldemar Żurek igazságügyi miniszter és legfőbb ügyész öt indítványban kérte a két vezető mentelmi jogának felfüggesztését. Ez két külön eljárás: az ügyészségi indítvány nem függeszti fel automatikusan a mentelmi jogot, és bűnösséget sem állapít meg.
A helyszínre jelentős rendőri erőt vezényeltek. Jobboldali tüntetők gyűltek közben össze, dulakodások történtek, három embert őrizetbe is vettek. A rendőrség péntek esti közleménye szerint az épületen kívül intézkedtek, biztonsági megkeresések alapján. Ezt a körülményt nem szabad elhallgatni, és rendőri épületostromról sem szabad bizonyíték nélkül beszélni. Ettől azonban a közjogi kérdés változatlan marad: milyen jogon mozdítják el az alkotmánybíróság vezetését, és kinek a döntését teszi a gyakorlatban érvényesíthetővé a rendőri jelenlét?
Karol Nawrocki köztársasági elnök megszakította szenegáli útját, hazatért, majd éjszaka Zbigniew Kapiński, a Legfelsőbb Bíróság első elnökének társaságában megjelent az alkotmánybíróságnál. A belépés körüli konfliktus fizikai dulakodássá fajult. A lengyel beszámolókban ismertetett felvételeken az államfő az ajtóban álló személyek között nyomul be az épületbe. A jelenetben Anna Korwin-Piotrowska és Krystian Markiewicz is érintett volt.
Az incidens felelősségéről két, egymással összeegyeztethetetlen változat született. Maciej Berek szerint Nawrocki fizikailag támadt a bírákra, miközben Korwin-Piotrowska találkozót ajánlott neki. Az elnöki hivatal képviselői ezzel szemben azt állították, hogy az államfő belépését akadályozták, rángatták, és megsértették a személyi sérthetetlenségét. A dulakodás ténye megerősíthető; az, hogy ki kezdeményezett jogellenes erőszakot, az egymásnak ellentmondó politikai nyilatkozatokból nem dönthető el.
Ez a fejlemény önmagában is súlyosbítja az ügyet. Az államfő és az alkotmánybíróság vezetését magának követelő kör immár az épület bejáratánál kerül fizikai konfliktusba. Már az intézményhez való hozzáférés is helyszíni erőpróbává válik. Ez az alkotmányos rend működésének mélypontja! Az elnök alkotmányvédelmi szerepe sem jelent korlátlan felhatalmazást, de ugyanígy senki nem sajátíthatja ki az alkotmánybíróságot azzal, hogy önmagát tekinti az egyetlen törvényes vezetőnek.
Nawrocki október 31-én hajnalban az alkotmányos rend megsértéséről beszélt, követelte az odavezényelt erők távozását, és sürgős konzultációkat jelentett be a parlamenti pártokkal. Az államfő fellépése nyilvánvalóvá tette, hogy a konfliktus az államhatalom gyakorlásának rendjét érinti. Jelenleg a két tábor egymás intézkedési jogosultságát tagadja.
A korrekt bírálathoz a történet elejét is ismerni kell. A 2015-ben távozó lengyel parlament öt alkotmánybírót választott. Az akkori alkotmánybíróság szerint három megválasztásának jogalapja alkotmányos volt, kettőé nem: utóbbi helyek betöltése már az új parlamentet illette volna. A PiS új többsége mégis mind az öt helyre más személyt választott, Duda elnök pedig tőlük fogadott esküt. Három már szabályosan betöltött hely újbóli betöltése súlyos alkotmányos sérelmet okozott, és be kell látni erre a nemzeti szuverenitás védelmére való hivatkozás sem adhat felmentést.
Tusk kormánya erre az „örökségre” hivatkozva vitatja a testület legitimitását, és megtagadja döntéseinek közzétételét. Idén a parlament nyolc új bírót választott a tizenöt tagú alkotmánybíróságba. Nawrocki ötük esküjét nem fogadta; az érintettek az államfő személyes jelenléte nélkül tettek esküt. Święczkowski ezt nem megfelelőnek tekintette, és nem engedte őket ítélkezni. Korwin-Piotrowska is ebbe a vitatott jogállású körbe tartozik. Vagyis az elnök félreállításáról olyan személy intézkedett, akinek hivatalgyakorlási jogosultsága maga is a konfliktus tárgya.
Nawrocki esküt blokkoló eljárása komolyan bírálható. A lengyel alkotmány a Szejmre bízza az alkotmánybírák megválasztását, és a Velencei Bizottság októberi véleménye szerint az eskü fogadása nem adhat az elnöknek külön vétójogot. A lengyel alkotmányos hatáskörmegosztásból indul ki. Egyik szerv hatáskörtúllépése azonban nem alapít új hatáskört egy másik szerv számára. Az elnöki akadályozás jogellenességét és a pénteki felfüggesztés jogszerűségét külön-külön kell bizonyítani.
Éppen ezen a ponton válik különösen súlyossá Tusk felelőssége. A fellépés támogatói több törvény egymásra utaló rendelkezéseiből vezetik le az alkotmánybírósági vezetők félreállításának lehetőségét. Marcin Matczak alkotmányjogász, a PiS igazságügyi politikájának határozott bírálója is megalapozatlannak tartja ezt a konstrukciót. Egyik kifogása, hogy az alkotmánybírák fegyelmi felelőssége külön szabályozott; másik, hogy ilyen jogértelmezéssel a végrehajtó hatalom jogosultságai terjeszkednek az alkotmánybíróság rovására.
A miniszterelnök nyilvános megszólalásában a jogállamiság helyreállításának kötelességéről, fájdalmas folyamatról és szükséges határozottságról beszélt. Politikai célokat sorolt fel egy jogi felhatalmazást érintő válságban. (Ugye ismerős narratíva Magyarország tekintetében is?) A „nincs más út” nem lehet jogforrás. Egy kormány attól sem kap több hatáskört, hogy erkölcsileg felsőbbrendűnek tekinti magát elődjénél. (Főleg ha tettei pont cáfolják állításait.)
A pénteki művelet ezért politikai értelemben alkotmányos puccskísérlet súlyos jegyeit mutatja. Miért? Mert a kormány által támogatott szereplők vitatott felhatalmazással állítják félre az őket is ellenőrző intézmény vezetőit, miközben a végrehajtó hatalom biztosítja a helyszínt. (Ez politikai minősítés; a büntetőjogi felelősség eldöntése bíróságra tartozik.) A minősítés alapját azonban a konkrét hatalomgyakorlás adja. Tusk nem bújhat az eljáró bíró mögé, miután nyilvánosan magáénak vállalta az intézkedés politikai célját.
Persze ne feledkezzünk meg a jogállamiságra oly érzékeny Európai unióról sem! Az európai intézmények szerepe ebben a történetben különösen terhes. A nemzeti alkotmányos ellenőrzéssel szembeni fellépésnek hosszú előzménye van. Ursula von der Leyen 2020 májusában, a német alkotmánybíróság egyik döntésére reagálva kijelentette: az uniós jogról az utolsó szót mindig Luxembourg mondja ki. Ezt a Bizottság elnöke mondta, a testület hivatalos álláspontjaként. Eléggé egyértelműen hangzik nem?
A Bizottság 2021 júniusában kötelezettségszegési eljárást indított Németország ellen. A kifogás lényege az volt, hogy a német alkotmánybíróság hatáskörtúllépőnek minősített egy uniós bírósági döntést, és megtagadta annak németországi joghatását. Az eljárást decemberben lezárták, miután a német kormány megerősítette az uniós jog elsőbbségét és az EUB tekintélyét, valamint vállalásokat tett hasonló konfliktusok elkerülésére. A Bizottság tehát a német alkotmánybírói kontrollal szemben is eljárási nyomást alkalmazott.
Talán ezen példa alapján is világosan látható, mi is forog kockán. Az uniós hatáskörök korlátozottak, mégis az uniós intézmény követeli magának a kizárólagos végső döntést arról, hogy ezeket a korlátokat betartotta-e. A tagállami alkotmánybíróság számára az európai jogrend engedelmességet ír elő ott is, ahol az alkotmányos felhatalmazás határát látja átlépve. Ezt a nemzeti alkotmányos önállóság visszaszorításának tartom. Az önkorlátozás nélküli hatáskör-értelmezést nem teszi elfogadhatóvá az, hogy az európai zászló alatt történik.
A központosítás politikai szándéka másutt is dokumentálható. Az Európai Parlament 2023 novemberében több minősített többségi döntést és az uniós intézményi rendszer jelentős átalakítását szorgalmazta. Az állásfoglalás önmagában nem módosította a szerződéseket. Az irányát azonban világosan megmutatta: kevesebb lehetőséget hagyna az egyes tagállamoknak arra, hogy a számukra elfogadhatatlan döntéseket megállítsák. A nemzeti vétó kényelmetlensége nem eljárási hiba, hiába szeretnék sokan ezt a látszatot kelteni. Az egyhangúságot előíró ügyekben az önálló tagállami beleegyezés védelme a rendeltetése.
A lengyel alkotmány elsőbbsége közben jóval régebbi a mai konfliktusnál. A lengyel alkotmánybíróság már 2005-ben kimondta: a csatlakozás nem szüntette meg az alkotmány legfőbb jogi státuszát! Feloldhatatlan összeütközés esetére rendezett megoldásokat sorolt fel: alkotmánymódosítást, az európai szabályok megváltoztatását vagy végső lehetőségként kilépést. Ez a megközelítés egyszerre követelte meg az alkotmány védelmét és a vállalt kötelezettségekből eredő konfliktus rendezését is.
Az EUB ezt másként ítéli meg. A 2025. december 18-i lengyel ügyben elmarasztalta a tagállamot a 2021-es alkotmánybírósági döntések miatt, és súlyos kinevezési szabálytalanságokra tekintettel a testület függetlenségét is kifogásolta. Az uniós jog alkalmazási körében a nemzeti alkotmányra hivatkozás sem írhatja felül az uniós kötelezettséget: ez az európai bíróság álláspontja. Ennek létezését jogi tényként el kell ismernem. Politikai és alkotmányos következményeit viszont el kell utasítanom ott, ahol azok a nemzeti alkotmány végső hazai védelmét üresítik ki.
Ezeket az intézményeket pontosan kell megnevezni. Az EUB uniós bíróság; a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága és a Velencei Bizottság az Európa Tanácshoz kapcsolódik. Eltérő jogrendben, eltérő felhatalmazással működnek. Egyikük döntése vagy véleménye sem alakítható át a nemzeti kormány szabadon felhasználható menlevelévé. A kifogásolt állapot megszüntetésének módja is jogi ellenőrzés alá kell tartozzon.
Ehhez képest az Európai Bizottság Tusk kormányának jelentős bizalmi előleget adott. A hetes cikk szerinti eljárást 2024 májusában lezárta, miközben az intézményi helyreállítás még folyamatban volt. A Tanács korabeli összefoglalója külön kiemelte Lengyelország elköteleződését az uniós jog elsőbbsége és az EUB ítéleteinek végrehajtása mellett. A brüsszeli bizalom indokai között tehát hangsúlyosan szerepelt az uniós jogi tekintély elfogadása.
A péntek esti eseményeket (Tusk kísérletét) egyértelműen elítélő bizottsági állásfoglalást az október 31-én reggelig ellenőrzött hivatalos közlésekben nem találtam. Igaz rövid idő telt el, és a reakcióhiány önmagában még nem bizonyít tartós elnézést. A korábbi politikai támogatás mellett azonban súlya van annak, hogy mikor, milyen nyelven és milyen követelésekkel szólal meg az uniós vezetés. Tusk számára az a kedvező, ha a beavatkozás megtörténik, a jogi kifogások pedig utólagos szakmai vitává szelídülnek. ( Azt hiszem ez is ismerős lehet Magyarország tekintetében is.) A csönd ilyen helyzetben időt és mozgásteret ad a kormánynak.
Csendes támogatásról tehát ebben a politikai értelemben beszélek. Az uniós utasítás vagy titkos egyeztetés állításához bizonyíték kellene. A politikai felelősség megállapításához viszont elegendő megvizsgálni a nyilvános döntéseket, a megelőlegezett bizalmat és az alkalmazott mércét. Aki egy szövetséges kormány intézményi beavatkozását a kívánatos végcélra hivatkozva elnézi, az maga is rombolja a jogállamiság hitelét. Az ilyen brüsszeli kettős mércét már ismerhetjük, és el kell ítélnünk.
A magyar párhuzamhoz nem kell Varsóban keresni minden részlet másolatát. Magyar Péter távozásra szólította fel Sulyok Tamást és több közjogi tisztségviselőt, majd a parlamenti többsége alaptörvény-módosítással megszüntette az államfő megbízatását. Ugyanez a módosítás hetvenéves felső korhatárt vezetett be az alkotmánybíráknál, a hivatalban lévő tagokra is kiterjedő átmeneti rendelkezésekkel. A fennálló mandátumok biztonságát maga az új szabályozás bontotta meg. Sajnos ezt akkor, érdemi ellenállás nélkül tudták megtenni.
A jogi különbség persze lényeges. Magyarországon alkotmánymódosító többség alkotmányi szintű rendelkezést fogadott el, míg a lengyel intézkedés vitatott törvényértelmezésre épül. A magyar Alkotmánybíróság a Sulyok megbízatásának megszüntetését támadó indítványt visszautasította. A hatályos közjogi helyzetet ennek megfelelően kell értékelni. A visszautasítás azonban nem azonos azzal, hogy a személyre szabott mandátummegszüntetés minden tartalmi alkotmányossági aggályát érdemben megvizsgálták és elvetették volna. A felülvizsgálatnak szűk korlátai vannak.
A magyar kormány politikai felelősségét viszont az alkotmányi forma nem tünteti el. Amikor az előbb megnevezett eltávolítási célhoz utóbb hozzáigazítják az alaptörvényi szabályt, az alkotmánymódosítás személyzeti eszközzé válik. Az államfői és alkotmánybírói mandátum értelme éppen az volna, hogy túléljen egy kormányváltást. Ha a győztes többség a politikai eredetük miatt kezeli eltávolítandó maradványként a tisztségviselőket, akkor saját jövőbeli kinevezettjeinek biztonságát is ugyanennek a logikának szolgáltatja ki.
Magyar Péter felelőssége ezért nem intézhető el azzal, hogy volt hozzá kétharmada. A megfelelő többség megléte jogi feltétel. A hatalomgyakorlás rendeltetése és politikai tisztessége további kérdés. Az alkotmányos garanciák felszámolását nem teszi önmérsékletté, hogy a felszámoláshoz elegendő szavazatot gyűjtöttek.
Baka András szerepe ezt az ellentmondást különösen élesen mutatja. Saját legfelsőbb bírósági elnöki megbízatását a Fidesz többsége idő előtt megszüntette. A strasbourgi Nagykamara 2016-ban megállapította a bírósághoz fordulás jogának és a véleménynyilvánítás szabadságának sérelmét. Ezt a Fidesz felelősségeként kell számon tartani. Baka sérelme valós és ítélettel igazolt volt. Éppen ezért különösen súlyos, amikor az idő előtti elmozdítás egykori elszenvedője most elfogadható eszközt lát más tisztségviselők mandátumának jogszabályi megszüntetésében.Az október 19-én megjelent interjújában a magyarországi április óta tartó változásokat vértelen forradalomnak nevezte. A korábbi intézményvezetők eltávolítását pártatlan, egyedi vizsgálathoz kötötte, és ragaszkodott a jogállami eljáráshoz. Az elvi lehetőséget azonban elfogadta. Egyes, önkényre figyelmeztető nyílt levelekről pedig azt mondta: „Nem fogok rájuk válaszolni.” Politikai megnyilvánulásoknak tekinti őket.Ez a szerepfelfogás súlyos bizalmi hiányt okoz. Az elnöknek a politikai nyomásra panaszkodó intézményvezető ügyében éppen azt kellene megvizsgálnia, van-e alkotmányos probléma a politikai konfliktus mögött. A levél politikai jellegének megállapításával ezt a munkát nem végzi el, inkább csak a feladatot rázza le magáról. Ki kell mondani, hogy egy rendszer lebontásának célja, nem válhat előzetes felmentéssé a lebontást végző kormány számára.
Baka személyes indítékait nem ismerem. A nyilatkozataiban megjelenő egyoldalúság azonban a régi sérelem politikai továbbélésének benyomását kelti bennem. Ezt a benyomást a saját mandátumának korábbi védelme és a mások elmozdításáról most vállalt álláspontja közötti ellentmondásra alapozom. De itt is ki kell mondani, hogy egy korábbi jogsérelem nem adhat későbbi erkölcsi felhatalmazást hasonló eszközök elfogadására.
Baka megválasztásának közjogi tényét el kell ismernem. Alkotmányos őrködésének pártatlanságát viszont megkérdőjelezem. A nemzet egységét sem látom kifejeződni abban az államfői magatartásban, amely a politikai átalakulás egyik oldalának értelmezését fogadja el kiindulópontként, a másik oldal alkotmányos panaszainak egy részét pedig válaszra sem méltatja. Az államfői tisztséghez az ellenzéki jogok iránti türelem és a kormányzati célokkal szembeni kétely ugyanúgy hozzátartozik, mint a múlt jogsértéseinek elítélése. Ezért is tartom fenn, hogy Baka András alkalmatlan a betöltött pozíciójának ellátásához.
A Fidesz Baka-ügyben viselt felelőssége, a PiS 2015-ös jogsértései, Magyar Péter személyi célokra használt alkotmánymódosítása és Tusk mostani beavatkozása nem oltják ki egymást. Mindegyiknek megvan a saját története és a saját jogi megítélése. Viszont van közös tanulsága. Az, hogy a korábbi sérelmekre hivatkozás újra és újra eszközzé válik a hatalom korlátainak lebontásához.
Ezért is, de nem csak ezért tartom fontosnak a nemzeti alkotmány elsőbbségének védelmét, A közhatalom felhatalmazásának és korlátainak hazai alapját látom benne. És ezt az alapot az uniós vezetés központosító törekvéseivel szemben is védeni kell. És ugyanilyen következetesen kell fellépni azzal a nemzeti kormánnyal szemben, amely a saját politikai szándékához igazítja az alkotmányos biztosítékokat.
A jogállami helyreállítás ígérete senkit sem jogosít fel az alkotmányos korlátok félretolására. Tusk és Magyar Péter felelősségét a korábbi kormányok jogsértései nem törlik el. Bakának államfőként a jelenlegi hatalommal szemben is őrködnie kell; saját korábbi sérelme ehhez különös felelősséget ad. Az uniós vezetés pedig a saját mércéjét hitelteleníti, ha politikai szövetségeseinek elnézi azt, amit ellenfelein számon kér. Ezen esetek is intő jelek kellenek, hogy legyenek. Mert Európa átalakulóban, de közel sem úgy (hiába is szeretnék elhitetni), ahogy azt sokan remélik vagy szeretnék.
Források
- Notes from Poland – A lengyel alkotmánybíróság körüli konfliktus
- Rzeczpospolita – A felfüggesztés és a mentelmi eljárások
- Radio ZET/PAP – Az éjszakai dulakodás és az ellentétes állítások
- Konfront – Beszámoló a lengyel alkotmányos válságról
- Rzeczpospolita – Nawrocki hajnali nyilatkozata
- A varsói rendőrség közleménye
- Rzeczpospolita – Marcin Matczak jogi kifogásai
- BBC – Beszámoló a rendőri jelenlétről és a politikai konfliktusról
- Velencei Bizottság – Vélemény a lengyel államfő eskütétellel kapcsolatos hatásköréről, CDL-AD(2026)031
- Lengyel Alkotmánybíróság – K 18/04., az alkotmány és az uniós jog viszonya
- Európai Unió Bírósága – A C‑448/23. ügyben hozott ítélet összefoglalója
- Ursula von der Leyen 2020-as nyilatkozata az uniós jog elsőbbségéről
- Európai Bizottság – A Németországgal szembeni kötelezettségszegési eljárás megindítása, 2021. június 9.
- Európai Bizottság – A Németországgal szembeni eljárás lezárása, 2021. december 2.
- Európai Parlament – Szerződésmódosítási javaslatok, 2023
- Az Európai Unió Tanácsa – A lengyel jogállamisági helyzet értékelése, 2024. május 21.
- Telex – Magyar Péter bejelentése a közjogi változásokról, 2026. június 22.
- Magyarország Alaptörvénye
- Alkotmánybíróság – 1385/2026. AB végzés
- Emberi Jogok Európai Bírósága – Baka kontra Magyarország, 2016
- Válasz Online – Interjú Baka Andrással, 2026. október 19.
Vélemény, hozzászólás?