Ajánlva a megroppantott, majd elfelejtett generációknak; tőlünk a régi és új rezsimek “fekete bárányaitól”.
Mert ezek vagyunk mi jó páran, akik szembe megyünk az önmagukat folyamatosan átmentő köpönyegforgatókkal. Mert az igazság, az árulók napfényre hozása adhat csak reményt, no meg az, hogy a valós történések kimondásával lázadunk tovább ellenük. Önként, sokszor mindent feladva, a folyamatos rágalmaik közepette. Egyre kevesebben vannak, akiknek még mond valamit az ijesztően múlt sok pillanata, amit gyermekfejjel sokan nem értettek. Az ajtóberúgások, ÁVH-sok által fiókba dugott röpcédulák “megtalálása”, Kisgazda Párt, börtön, titokban hittanóra, kobzások, lefoglalások, feljelentések, x-es kutya kölyke megszólítás, a véres szájú komcsi igazgatónő megbélyegzése, a csendes összenézések, a ki nem mondott szavak, a suttogások közbeni hátranézés, a csengő-frász stb. De még mindig itt vannak akik a rendszert működtették, belőle hasznot húztak; akik vagy maguk vagy kapcsolataik révén gyermekeikkel mentették át az egészet. Nekik mi maradunk az örök “csőcselék”, az örök “fekete bárányok”, akiket aztán kiterítenek úgyis.
“’44-ben csak félig verték ki a fogait
az Andrássyban
’48-ban csak félig verték agyon
az Andrássyban
feldagadt szemei résein át látta meg az ismerőst
nem a kolbász-szagáról
a röhögéséről ismerte meg
csak ’44-ben még nem fasisztának, hanem zsidóbérencnek hívta
de a bikacsök ugyanaz volt
az áramütés is
az ájultra verés
a magyar zsidóval is találkozott
akit megmentett a munkaszolgálat idején
mindig mondogatta, hogy vöröskatonaként
amikor már őket kísérte foglyokként
meg sem ismerte őt
már nagy, vörös ember volt, peckesen sétált
aztán eljöttek érte a bőrkabátosok
angolkém
túlélte a börtönt
nem lett spicli, nehéz volt
szirénhangok, miért is ne
csak a kommunistákról jelentsen
nem
mondta nyírségi konoksággal két pofon között
nézték a patkányokat a díszzárkában
fordítóiroda, nyelvtankönyv
mások meg csak azért adták el a lelküket
hogy ne verjék őket tovább
kiszabadulva segédmunka
zömmel buta, de őszinte emberek
találgathatta, melyik a besúgó
ha a pináról beszélgettek, arrébb ment
otthon Tolsztojt, Dosztojevszkijt olvasott
az újságokban sokkal később felfedezte a régi börtönspicliket
államtitkár, író, külkereskedelmi vezető
nagy erőkkel nyaldosták Kádár valagát
mértékkel ivott, így valahogy kibírta
lett gyereke, szerető asszonya
aztán, ahogyan az évek, a szerelem is elillant
elvitték a csekkek, a falakban lebzselő
poloskák
unalmas életük valahogy békés volt
nem várt már többet
néha-néha álmodott még szerelemről
egy másik világról, ahol katonatiszt
ahol teniszezni jár
ahol szabad
ahol él
nem létezik
de kérem, a konszolidáció
valóban
érezte
egyre ritkábban ébredt ordítva, sikítva
a véres rémálomból
a szolidabb rémálomra ébredve
Kádár-kocka, mignon, kevert
akkor itt fogunk élni
továbbra is
légkondi nélküli lidércnyomás
Henry Miller, Arthur Miller, Spiró, Csoóri
a fia már ezeket olvasta, hiába adta volna
Márait, Somogyváryt
szürkék, porosak,
veszekedések, viták
miért olyan szótlan, miért olyan szomorú a papa
igaz, nem csal, igaz, nem lop,
de vajon miért a bumburnyák sógor tollasodik
ha a papa belépne a pártba
nem, nem és nem
vesszen Trianon
hagyja már a papa a Trianont a faszba’
az első pofon
falta a könyveket, könyvekkel töltötte be azt az űrt
azt az űrt, ami betölthetetlen
kétévente le tudtak járni a Balatonra
és egy hétvégi telek is majdnem összejött
nem is nézte, inkább érezte a változást
az István, a királyon megdöbbent
nem dúdolta, a régi népdalokat fütyörészte
most már békülnének, gondolta
az Nagy Imre, mondta a Koppányt éneklő gyereknek
az Kádár, suttogta az Istvánt dúdoló asszonynak
manipuláció a filmvásznon
aztán a tégla az orra alá dugta a Beszélőt
nézd csak, elvtárs
olvadunk, felolvadunk
nézte, hogyan pöffeszkednek az elvtársfiúk
az aranyszamizdatosok
a színházak, intézetek élére
nyugati ösztöndíjakba
üldözöttek
mert voltak régi barátai
velük beszélgettek őszintén
a garázsban
vagy egy utcasarkon
sosem akarta megtudni
melyikük jelentett végül
nyílt a világ
de Csengey Dénes fiatal volt
Csurka gyanús, túl sok
Antall lett az ő embere
a nagy csalódás
nem ő tehet róla
nem ő tehet
ismertem az apját
ismertem
rendes ember ez
csak fogják, fogja valaki
vagy valami
papa, ez összeesküvés
papa, ne hülyéskedj
ekkor már szabadabban
szabadabban beszélhettek
ez már a demokrácia volt
azt hitték, valamit visszakapnak
hogy valakit elítélnek
hogy valami lesz
de nem lett semmi
bassza meg, hát nem lett semmi
ne káromkodj, kisunokám
élünk, ez is valami
aztán csak nézte, bárki bármit mond
jött a válasz
hallgass te fasiszta
de kérem, én csak
hallgass, te fasiszta
de maga Major Tamás kedvenc
hallgass, te fasiszta
de ez meg Aczél György
hallgass, te fasiszta
én csak levegőt, kérem
hallgass, te fasiszta
de én a nyilasok ellen
ismerünk, te fasiszta
de nem lehetne együtt, minket konzervatívokat is
hallgass, te fasiszta
csak egy kis teret szeretnénk, egy kiadót, újságot
ismerünk, te fasiszta
aztán kiterítették őket
először a link prófétát, Krassót
a kommunistából lett igaz magyart
aztán Csengeyt
még gondolta, hogy ír egy nyílt levelet
hátha talál egy újságot, ami lehozza
hiszen ő ismerte Kardost, Bárdot, Bauert, Petőt és a többit
az egyikük hallgatta ki
és mégiscsak disznóság
hallgass, te fasiszta
mégiscsak disznóság, hogy ezek a gyerekek
hallgass, te fasiszta
és az impexes körök, meg a priva’
hallgass, te fasiszta
hogy lehet, hogy Raskó, meg Csepi
hallgass, te fasiszta
Antall nem figyel vagy mi történtik
ismerünk, te fasiszta
nem, nekem Csurka túl sok, én csak
hallgass, te fasiszta
végül el sem ment a levéllel
jól van, te fasiszta
a család is örült, hogy a papa abbahagyja
jól van, te fasiszta
tisztára belebolondult ebbe a politizálásba
csitulj, te fasiszta
nem érti a papa, hogy a Laci munkája is veszélybe
csitulj, te fasiszta
s végül elcsitult.
az egyik reggel
éppen újságolvasás közben
borult az asztalra,
az Isten végül magához ölelte
szorosan, elfojtva a könnyeit
hogy ne lássa meg
’94-ben ki érkezik
vissza
együtt sírtak fent Mária országáért
méghogy Mária országra, röhögtek a varjúk
az a Mária, akit maga Isten megba’
és folytatták
Mindszentyt márcsak holtában gyalázhatták
de sürgölődtek a spiclik, a békepapok
a hofiatyák
s a nép nem értette, hogy hogyan mossák az agyát
hogy ezek ugyanazok
hogy azok éneklik, hogy ezek ugyanazok
akik ugyanazok
de jó, hogy Isten magához ölelte
mert ebbe újra belehalt volna
az én kis Magyarországom
az én kis megcsonkított Magyarországom
idegen földön maradt testvéreim
az én hazám
az én bűnöm
az én vezeklésem
s közben
vaskoronás, ünnepelt pufajkás
mellette vöröses szárnyú károgó sereg
tettek a gyűlölet ellen
röptükben fehéres ganajt szórtak a földre
madarak jönnek, madarak jönnek
halálesőt permeteznek
ránk
és úgy nevezték:
szabadság
szavakság
vakság
és alig hallotta meg valaki
hogy valójában azt károgják
csitulj, te fasiszta…” (Mező Gábor írása)
Szubjektív vélemény 
Hozzászólás