A csönd tanúja

Pilinszky János 45 éve, 1981. május 27-én hunyt el Budapesten, ugyanabban a városban, ahol 1921-ben született. Számomra máig meghatározó alakja költészetünknek. Először amolyan ünnepibb megemlékező sorokat terveztem írni. De be kellett látnom, az ő költészete eleve nem ezt kéri. Nem azt, hogy beszéljünk róla, hanem azt, hogy egy időre hagyjuk el a fölösleges beszédet. Pilinszky... Bővebben →

Nem Wass Albert védelmében, de az emberi hülyeség ellen

Hosszú lesz, de röviden nehéz eme fékevesztett hülyeség ellen felszólalni.Olvasom, hogy a Mazsihisz reméli: Wass Albert utoljára szerepelt magyar érettségin. Kis merengés után azon gondolkodom, hogy többedmagammal vallott véleményemet leírjam-e vagy sem. Mármint azzal kapcsolatban, hogy én mit is remélek pontosan a Mazsihisz kapcsán. Ismerve azonban azt a mára már jól begyakorolt áldozati pózt, és... Bővebben →

„Az igazat mondd, ne csak a valódit”- istenkeresés a 20. századi magyar lírában (Reflexió Eperjes Károly estjére)

„A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.” (Latinovits Zoltán) Van egy mondat, amely úgy hatol belénk, hogy utána már nem egyszerűen „idézet” marad, hanem mérce. Az ’Az igazat mondd, ne csak... Bővebben →

“Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” (József Attila)

Tegnap egy tartalmas beszélgetésen vettem részt, amelynek apropója a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja, valamint Mező Gábor: Kiterítenek úgyis című könyvének bemutatója volt. A kötet érzékletesen rajzolja meg József Attila környezetének politikai és családi hátterét, és azt is, milyen módszerekkel próbálták különféle mozgalmi körök magukhoz kötni őt. Erősen megjelenik benne a „gyökértelenség”: a széteső sorsok, a társadalmi... Bővebben →

Római farsang, magyar böjt

(gondolatok Herczeg Ferenc halálának évfordulóján) Február 24-e van, Herczeg Ferenc halálának évfordulója. Az 1863-ban Versecen született író és drámaíró 1954. február 24-én hunyt el Budapesten. A századforduló és a két világháború között a kor egyik legsikeresebb, legtöbbet olvasott szerzőjeként tartották számon. Történelmi parabolái és polgári témájú regényei egyszerre voltak közkedveltek és gondolatilag terheltek. A szórakoztatás... Bővebben →

Wass Albert emlékére

Ma, 28 éve annak, hogy Wass Albert a floridai Astorban végleg letette a tollat (és azt az örök belső készenlétet), amit mi, olvasói folyamatosan érzünk a mondatai mögött. Az azóta tartó csend viszont nem üres, hanem tele van hegyekkel, fenyőillattal, köddel, és azzal a különös erdélyi fénnyel, amit ő oly csodásan tudott odavarázsolni egy-egy mondat... Bővebben →

Orbán Ottó (1936-2002)

A napokban volt Orbán Ottó születésének 89 évfordulója. Tudom, kapok ezért majd hideget/meleget; de azt hiszem méltánytalanul alulreprezentált a költészete. Igaz nehéz a költészetet megfogni; hiszen embere válogatja, hogyan fogyasztja azt. Sokszor talán csak elmélázva, hangulatához passzítva. Nekem e kettő a kedvencem, ha lehet vers kedvenc; avagy egyes pillanatokban, hangulattól függően ne lenne ez is,... Bővebben →

111 éve született Bohumil Hrabal

A mai esős délután alkalmas volt újranézni a Jiří Menzel rendezésében készült Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmet. Az apropó, hogy 111 éve született a film alapjául szolgáló művet szerző, a sör ízű és rakoncátlan dialektikájáról híres Bohumil Hrabal. Persze a név hallatán sokan már sorolják is: Őfelsége pincére voltam, Sörgyári capriccio, Búvópatakok. Míg a film... Bővebben →

35 éve “ment el” Márai Sándor

Márai Sándor életútja fordulatosabb és kalandosabb volt, mint sok más 20. századi magyar íróé. Kassán született 1900-ban Grosschmid Sándor néven. Már fiatalon élete meghatározó részévé vált a trauma, hiszen első emlékei között szerepelt, ahogy látta, hogy újszülött húga kiesett a dada kezéből és meghalt. Problémás és öntudatos gyermek lett belőle. Írói tehetsége hamar megmutatkozott, ám... Bővebben →

Im memoriam Nagy László

Ma futottam bele ismét eme idézetbe: " Létem, ha végleg lemerült, ki imád tücsök hegedűt..." Elmosolyodtam. Hát persze. Nagy László. Akiről utcát neveztek el. Meg iskolát. No meg művelődési házakat. Ahelyett, hogy olvastuk volna amit írt. Kötelezővé is lett téve az iskolában. Nem ajánlották, nem csináltak kedvet (tisztelet a kivételeknek), hanem követelték. És igen, én... Bővebben →

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑