Értetlenség…

Tudom, régimódi vagyok! Tényleg idáig silányul a politika?

És nem, nem a rezsicsökkentést támadom. (Azt elemzik pro és kontra elegen.) Csak nem értem. Elsőnek tényleg azt hittem valami mém oldal. De nem. A miniszterelnök oldala. ( Ami nem világos, hogy a rezsicsökkentés bevezetéséhez, miért kell elvinni a radiátort?! Egy lehetséges megfejtést megosztok a hozzászólásoknál. ) Mi lesz még itt áprilisig…. De komolyra fordítva…

A kép pontosan megmutatja, mi lett a politika egy részéből: tartalomgyártás. A radiátor mint kellék, a lángoló háttér, a napszemüveg – minden adott egy akciófilm-plakáthoz, és a poén egy pillanat alatt átmegy: fűtés, rezsi, állami segítség. Csakhogy nekem az a problémám ezzel, hogy amikor egy intézkedés nem elsősorban magyarázatot kap, hanem vizuális gegként érkezik, a közélet súlya óhatatlanul könnyebbé válik – a szó rossz értelmében.

A folyamatos social media-jelenlét persze érthető, hiszen ebben a világban ez amolyan “hangosbemondó”. De ami eszköznek indult, mára gyakran cél lett. A döntésből pedig poszt lesz, az államférfiúi felelősségből meg imázs; a kormányzásból, politizálásból pedig performansz. A politikai kommunikáció lassan már nem a valóságot rendezi, hanem a figyelmet – mert aki a figyelmet uralja, az úgy tesz, mintha a valóságot is uralná. Engem ez elszomorít.

Az ilyen „mém-kompatibilis” üzenetek ráadásul csendben átírják a mércét. Ha a közpénzből finanszírozott intézkedés plakát-hangulatban, hősi pózban, reklámnyelven érkezik, akkor a vita is reklámnyelvre vált. Nem a számok és következmények kerülnek az előtérbe, hanem hangulat, karakter -a „ki a keményebb” képek. A politika ezzel elveszíti az élét. Nem a csaták, hanem a komolyság élét, hanem azt a tartást, amelyben egy ország ügyei nem lehetnek kampánytrükkök, hanem minimum felelősséggel kimondott mondatok kell, hogy legyenek; melyek aztán el kell jussanak a megvalósításig.

Persze, lehet viccesre venni, lehet ezen nevetni – sőt, kell is néha. De a humor nem pótolja a mértéket. A gond az, amikor a humor és a látvány válik alapbeállítássá, és a kormányzás, politika csinálás a posztok ritmusához igazodik. Mert ami ma még vicces kép, holnapra könnyen azzá lesz, hogy a politika már nem intéz, csak üzen. És amikor a komolyság eltűnik, akkor a bizalom egy része is elillan.