A napokban volt Orbán Ottó születésének 89 évfordulója. Tudom, kapok ezért majd hideget/meleget; de azt hiszem méltánytalanul alulreprezentált a költészete. Igaz nehéz a költészetet megfogni; hiszen embere válogatja, hogyan fogyasztja azt. Sokszor talán csak elmélázva, hangulatához passzítva. Nekem e kettő a kedvencem, ha lehet vers kedvenc; avagy egyes pillanatokban, hangulattól függően ne lenne ez is, az is az a versek sokaságából. Bár a versek nekem kétségkívül kellenek; mert a jelen korunk által hazudott fényes jövőbe vezető ösvény mellől olyan – miközben az úton zörgő maszkaként csörögnek a “márvoltba” öltözött holnapi lidércnyomások -mintha csak megint tegnap lenne, valami folyamatos, borongós múltidő. 
“A föltámadás az Isten szerzői jog által védett csodája, a Mindenhatóé,
aki a semmiből teremtett sejteket,
és fújta beléjük a működésükhöz szükséges oxigént;
őt nem gátolja a bomló anyag, az agyhalál,
csak egy ujját emeli föl és itt a tavasz,
és tavaszi szél árasztja meg a folyókat,
s a víz kiássa sírjukból a temetők pirospozsgás hajléktalanjait…
Az újrakezdéshez nem kell más csak egy rögeszmés ember,
aki nem látja be, amit be kéne látnia, nem adja föl,
és nekikezd a melónak, hogy föltaszigálja az égre a Napot,
hiába tudja, hogy az, ha fölér is a csúcsra, lezúdul az alkonyatba;
Sziszüphosz nekidől a tüzes sziklának, egész testében izzad,
a szikla ezeregyedszer is visszazuhan, gomolyog a porfelhő, a megszállott őrült mosolyog –
ahogy Albert Camus írja róla, boldog.”
(ÚJRAKEZDÉS)
—————————————————————
“Hol van Baudelaire, a lélek utazása?
És hol Rimbaud? Hol a részeg hajó?
Hol a múlt század vak várakozása? –
hisz’ rossz korban is készülhet a jó…
Hol van Wagner, a tűzoltóparancsnok,
s a lángnyelv, mely a Walhallába kap?
S Gauguin – nők, fényköd, tenger és narancsok…
De kelhet-e ma a tegnapi nap?
S hol Alma Mahler, a nagy-ágyú nőstény,
ki ölébe vont össze tűzerőt?
S a faun Debussy, Sztravinszkij, az őslény,
s a vakító kubista háztetők?
Hol Apollinaire? És hol az avant garde?
Hol a ricsaj, az elv, a vaskalap?
S az irányzat, a lángoló aranykard?
De kelhet-e ma a tegnapi nap?
Hol a nagyhangú világmagyarázat?
Hol a megégett hullából a hit?
Mit hagyott ránk e gyalázatos század,
a tömeggyilkos, mocskos huszadik?
Legyünk modernek? Legyünk posztmodernek?
Legyen a vers pöröly, mely odacsap?
Szellemünk pára, s jeges űrbe dermed…
De kelhet-e ma a tegnapi nap?
Ajánlás
Herceg, világod puszta semmit őröl.
Időd, mint nyitva hagyott kerti csap.
Jobb lenne mindent kezdened elölről!
De kelhet-e ma a tegnapi nap?”
(BALLADA A NAGY MODERNEKRŐL – 1993)
Szubjektív vélemény 
Hozzászólás