Csurka Istvánra emlékezve

Vannak emberek, akiket sem koruk, sem az utókor nem tud egyetlen mondatba zárni. Csurka István ilyen ember volt. Ma születésének napján rá emlékezek. Milyen is volt? Nehéz megmondani. Az biztos, hogy nem lehetett közömbösen elmenni mellette. Nem simult bele a közélet díszleteibe, nem kérte a jóváhagyást, és főleg nem igazította a mondatait azok ízléséhez, akik... Bővebben →

Nem a kollektív mítosz lázad, hanem a liberális önkép repedezik

Válasz Atzél András Válasz Online felületén megjelent esszéjére Atzél András esszéjében nem óvatoskodik. Nyíltan vállalja, mire építi az egész érvelését. Szerinte a liberális demokráciák felemelkedése olyan folyamat része, amely „a világon mindenhol megvalósul”, „folyamatosan gyorsul”, „visszafordíthatatlan”, az illiberális kísérlet pedig csak „egy anomália”. Ez világos, nagy ívű tézis. És éppen ezért a vita igazi tárgya... Bővebben →

A történelem tényleg nem ért véget, csak a liberalizmus önbizalma

- avagy vitám a liberális demokrácia történelmi végpontjáról Korábban magát a demokráciát is félrevezető fogalomként próbáltam megvizsgálni: olyan szóként, amelyre a modern politika előszeretettel hivatkozik, miközben ritkán teljesíti be a saját ígéretét. A liberalizmussal kapcsolatban még erősebb bennem a gyanakvás, sőt az ösztönös idegenkedés is. Ezért a ‘liberális demokrácia’ kifejezést sem tudom magától értetődő politikai... Bővebben →

Kövessük a szandált?!

Van az a jelenet a Brian életében, amikor a tömeg kétségbeesetten szeretne hinni valamiben, már majdnem mindegy, miben, csak lehessen rámutatni, körbehordozni, félremagyarázni, és azt mondani: na végre, itt van. A jel. Az irány. A megoldás. A szandál. És itt ülök 2026 Magyarországán, nézem ezt a régi filmet, és egyszer csak azt veszem észre, hogy... Bővebben →

Amikor a puccs zászlót választ – avagy a színes forradalmak kézikönyvei nem hazudnak

Ami az elmúlt években Magyarország közterein történik, az számomra nem elszigetelt belpolitikai zaj, hanem egy ismerős minta körvonalazódása. Lehet ezen mosolyogni, lehet legyinteni rá, főleg a kormánykritikus oldalon, de az adatok, a források, a szereplők mozgása és a kommunikáció iránya túlságosan sok párhuzamot mutat ahhoz, hogy ezt könnyelműen félretegyük. Nem állítom, hogy a legsúlyosabb forgatókönyv... Bővebben →

“A zubbony, uraim, a zubbony!”

Talán ez az egy mondat lenne, amit a mai politikusoknak üzennék. Csak nekik. Mert oldalaktól függetlenül, az egykor volt értelmiségi réteg „illegalitásba vonult”, helyét átadván a zubbony nélküli influenszereknek, vélemény-vezéreknek, akikkel azt hiszem felesleges a diskurzus. Az elmúlt évek politikai nihiljében, az erkölcsi irány tartása miatt ismét Csengey Dénes, Csoóri Sándor és Csurka István újra... Bővebben →

Hányszor lehet letaglózni a magyarságot?

Ajánlva a megroppantott, majd elfelejtett generációknak; tőlünk a régi és új rezsimek "fekete bárányaitól". Mert ezek vagyunk mi jó páran, akik szembe megyünk az önmagukat folyamatosan átmentő köpönyegforgatókkal. Mert az igazság, az árulók napfényre hozása adhat csak reményt, no meg az, hogy a valós történések kimondásával lázadunk tovább ellenük. Önként, sokszor mindent feladva, a folyamatos... Bővebben →

Alkonyfényben

Egy korszak önvizsgálata Spengler tükrében, avagy a Nyugat alkonya(?) Mivel az idealizmus bizonyos szempontból nem áll messze tőlem, nem meglepő, hogy Oswald Spengler történetfilozófiai nézetei már régebben meggyőztek. A napokban újra elővettem egyik kedvencem tőle; mert az európai (tágabban értelmezendő nyugati ) világ eseményei véleményem szerint beilleszkednek filozófiai felfogásába, sőt általuk könyebben is értelmezhetőek. Van... Bővebben →

A szavazati jog mint nemzeti minimum

Választások idején, egyre többször jön szembe velem a határon túli magyarok voksolását megkérdőjelező, azt megtiltani áhító bejegyzések sora. Szomorú, hogy ez a kérdés is a pártpolitika mocsarába lett lerángatva, ahelyett, hogy a nemzeti minimumok közé tartozna. Aki ma elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát, az ne tegyen úgy, mintha ez ártatlan „választástechnikai aktus” vagy... Bővebben →

A sírkő igazsága

Nemrég a kezembe került Teleki Pál 1939-es beszédeinek gyűjteménye: A nevemben ne ígérjen senki címmel. Olvasás közben újra és újra az volt az érzésem, hogy ezek a szövegek ma is „dolgoznak” bennem. Nemcsak a korszak nyelve szól belőlük, hanem egy politikus gondolkodásmódja, önigazolása, félelmei és felelőssége is. Ma Gödöllőn át vezetett az utam, így úgy... Bővebben →

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑