Nem a kollektív mítosz lázad, hanem a liberális önkép repedezik

Válasz Atzél András Válasz Online felületén megjelent esszéjére Atzél András esszéjében nem óvatoskodik. Nyíltan vállalja, mire építi az egész érvelését. Szerinte a liberális demokráciák felemelkedése olyan folyamat része, amely „a világon mindenhol megvalósul”, „folyamatosan gyorsul”, „visszafordíthatatlan”, az illiberális kísérlet pedig csak „egy anomália”. Ez világos, nagy ívű tézis. És éppen ezért a vita igazi tárgya... Bővebben →

A történelem tényleg nem ért véget, csak a liberalizmus önbizalma

- avagy vitám a liberális demokrácia történelmi végpontjáról Korábban magát a demokráciát is félrevezető fogalomként próbáltam megvizsgálni: olyan szóként, amelyre a modern politika előszeretettel hivatkozik, miközben ritkán teljesíti be a saját ígéretét. A liberalizmussal kapcsolatban még erősebb bennem a gyanakvás, sőt az ösztönös idegenkedés is. Ezért a ‘liberális demokrácia’ kifejezést sem tudom magától értetődő politikai... Bővebben →

Hányszor lehet letaglózni a magyarságot?

Ajánlva a megroppantott, majd elfelejtett generációknak; tőlünk a régi és új rezsimek "fekete bárányaitól". Mert ezek vagyunk mi jó páran, akik szembe megyünk az önmagukat folyamatosan átmentő köpönyegforgatókkal. Mert az igazság, az árulók napfényre hozása adhat csak reményt, no meg az, hogy a valós történések kimondásával lázadunk tovább ellenük. Önként, sokszor mindent feladva, a folyamatos... Bővebben →

A demokrácia illúziója?

Elnézve a hazai és nemzetközi politikának nevezett „valamit”; egyre kevésbé tudok úgy tenni, mintha a folyton emlegetett „demokrácia” az lenne, aminek nevezni szeretjük. Nem a közélet iránti közöny mondatja ezt velem, hanem épp az ellenkezője: az a benyomás, hogy ami ma demokráciaként működik, sokszor inkább a legitimáció nyelve és a hatalom gyakorlásának technikája, mint a... Bővebben →

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑