A varázsló végleg letette a ceruzáját…Pompom elkíséri majd utolsó útjára. Picur ezt most biztos megengedi neki. Van, akin nem fog az idő. Ő is közéjük tartozott, 95. születésnapja után távozott Sajdik Ferenc ( Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar grafikus és karikaturista), a Pom Pom vagy A nagy ho-ho-horgász megalkotója; akit sokan még a “bontott csirke” reklám, a tévétorna grafikusaként is ismertek. Nála a rajzolás olyan természetes létszükséglet volt, mint a lélegzetvétel. Páratlanul gazdag életművet hagyott maga után.
Én csak köszönettel tartozom. Köszönettel a gyerekkorom egy részéért, a Csukás Istvánnal közös mesevilágért. Sajnos az, hogy mekkora kincse a nemzedékünknek a 70-es, 80-as évek rajzfilmkultúrája és magyar meséje, még mindig nincs eléggé hangsúlyozva. Ami talán most érdekelne, hogy a mesék nemzedékek közötti átadása működik-e még? Van még varázsa?Vagy az embert saját, szubjektív emlékei tévesztik csak meg? Vagy csak működik az „idő mindent megszépít” közhely? Vagy tényleg volt valami kivételes a kelet-európai és azon belül a magyar rajzolt mesékben? Nem tudok, de lehet nem is akarok objektív lenni. Gyermekéveim egyik kellemes része volt a magyar rajzfilm, a magyar mesekönyvvel együtt. Nosztalgikusan gondolok vissza – mai rohanó, elektronikával elárasztott világunkban- az akkori, békés, ráérős, tévénézős, könyvlapozgatós délutánok, kora esték emlékeire, hangulatára. Köszönöm gyermekkorom sok vidám percét, amit teremtményeinek köszönhetek! Az ő játékos, színes és szerethető világa egy kicsit mindannyiunk gyerekkorát őrzi tovább. Mert egyszer volt, hol nem volt, a Magyar Népköztársaságban és majdan a Köztársaságban. És Ők addig éltek, amíg meg nem haltak… Az elárvult mesefigurák pedig élnek tovább. De ugye általunk, a mesék által még nagyon sokáig?
Szubjektív vélemény 
Hozzászólás