Valószínűleg nem csak velem fordul elő, hogy csillagfényes éjszakákon, felnézve az égre hosszú percekig merengek azon; mekkora is az általunk ismerni vélt univerzum. Az ember sokat olvashat róla, egyre jobban elmélyítheti a tudását…de még így is mindig lenyűgözi az a hihetetlen méret és lépték, melyet szinte lehetetlenség felfogni, megérteni; és elképzelni is nehézkes. Ilyenkor valahogy hidegrázós csodálkozás fog el, hiszen rá kell döbbenem arra, hogy mennyire kicsiny, apró “porszemek” is vagyunk, avagy micsoda fantasztikus alkotói erőnek köszönhető mindez.
A Laniakea szuperhalmaz kifejezést 2014. szeptember 3-án publikálta csillagászok csoportja, R. Brent Tully vezetésével a Nature című tekintélyes természettudományos lapban. A halmazt galaxisok laza csoportjai alkotják. A Föld az őt tartalmazó Naprendszerrel , a Naprendszert tartalmazó Tejútrendszerrel, és a Tejútrendszert tartalmazó Lokális Csoporttal együtt a Laniakea szuperhalmaz része, annak egyik oldalágán helyezkedik el. A Lokális Csoport továbbra is a Virgo-szuperhalmaz része, de a Virgo-szuperhalmaz csupán a Laniakea szuperhalmaz egyik részterülete.
A képen a Laniakea látható, mely egy körülbelül 100 000 galaxisból álló galaktikus szuperhalmaz. Az a piros pont, a Tejútrendszer, amely 200-400 milliárd csillagot tartalmaz, beleértve a mi Napunkat is, a körülötte keringő Földdel. ÉS persze tudom, most sokakban felmerül a kérdés; na de mennyire valós a kép. Aki hitetlenkedik az soha ne készítsen mobilfotót önmagáról, szelfi bottal. “Mert bármilyen hihetetlen létezik egy eszközünk a legnagyobb bot hosszán túl is. Úgy nevezik, hogy tudomány.” Ez a kép nem AI (annál régebbi.)Természetesen nem fotó. Egy művészi elképzelés digitális rajz formájában a superclusterről melynek részei vagyunk. “A Planck műhold, sugárzás érzékeny technológiája miatt, a Chandra űrtávcső, speciális látása miatt, a Hubble, a James Webb és a többi 100 és párszáz űreszközünk “látása” miatt, a gravitációs hullámok LIGO általi mérései miatt ( a földön), sokkal több mindenre képesek vagyunk mint azt sejtenénk. És igen, még a galaxisunkat sem láthattukkívűlről. De vannak méréseink, képalkotói több dimenziós módszereink és minden nap vannak újabb eredményeink. Amelyek hozzátesznek az addigiakhoz. Tévedhetünk, de még a tévedéseink is előrébb visznek minket!”
És akkor kicsit nézzük a száraz tényeket.
“Tejútrendszerünk a kb. 2,2 millió fényév távolságban lévő Andromeda-galaxissal és mintegy félszáz kisebb galaxissal együtt alkotja az ún. Lokális Halmazt. Szűkebb kozmikus környezetünkben több más, kisebb-nagyobb galaxishalmazt is ismerünk. A közelmúltban végzett, nagyszabású égboltfelmérések (például a Sloan Digital Sky Survey) eredményei alapján az Univerzum nagyléptékű szerkezete szálas-buborékos jellegű: a Világegyetemet nagyrészt óriási, üresnek tűnő térrészek töltik ki, amelyek „falait” a galaxisok és galaxishalmazok legmagasabb szintűnek gondolt csoportosulásai, az ún. szuperhalmazok alkotják. A szuperhalmazok beazonosítása és behatárolása azonban egyelőre meglehetősen bizonytalan alapokon nyugszik. A Lokális Halmaz és mintegy száz másik galaxishalmaz együttesét (amely egy nagyjából 100 millió fényév átmérőjű sűrűsödésként van jelen az univerzum nagyléptékű szerkezetében) eddig Virgo Szuperhalmaz néven ismertük. A Nature folyóirat szeptember 4-i száma címlapján közölte azt a friss kutatási eredményt, amely szerint a Lokális Halmaz (benne a Tejútrendszerrel) valójában egy ennél mintegy százszor nagyobb térfogatú, jól behatárolható struktúra része. A Brent Tully (University of Hawaii) által vezetett csoport tagjai munkájuk során mintegy 8000 környező galaxis térbeli mozgását tanulmányozták. A vizsgálatok során a kutatók figyelembe vették az Univerzum globális tágulásának hatásait, így a korrigált adatok segítségével tisztán a galaxisok egymásra gyakorolt hatását tudták tanulmányozni.
Az így nyert három dimenziós sebességtérkép alapján Tully és kollégái egy teljesen új megközelítés szerint definiálták a szuperhalmazokat. Eredményeik szerint a galaxisok térbeli mozgása olyan földi vízgyűjtő területekéhez hasonlít, amelyekben ún. vízválasztó vonalak találhatóak (a víz ettől a vonaltól két oldalra áramlik a két határoló vízgyűjtő terület mélyebben fekvő részei felé). Analóg módon a galaxisok erős gravitációs vonzócentrumok irányába látszanak mozogni, a szuperhalmazok határfelületeit pedig ilyen módon meg lehet úgy határozni, mint az egyes galaxisáramlásokat elválasztó felületeket. Tullyék szuperhalmazokra adott meghatározása értelmében Galaxisunk és lokális kozmikus környezetünk valójában egy több mint 500 millió fényév átmérőjű, Laniakea (hawaii nyelven: „megmérhetetlen ég”) névre keresztelt struktúrába tartozik, amelynek az eredeti Virgo Szuperhalmaz csupán egy kisebb nyúlványa. A Laniakea szuperhalmazon (amelyet mostantól Lokális Szuperhalmazunknak nevezhetünk) belül a már régebben azonosított „Nagy Attraktor” az a gravitációs vonzócentrum, amelynek irányába a Lokális Halmaz és a környező galaxishalmazok mozognak.”
A képen a kozmikus környezetünkben lévő galaxisok eloszlása látható szupergalaktikus koordinátarendszerben. A (0,0) pontban lévő sötét pötty jelzi galaxisunk, a Tejútrendszer helyét. A színes kontúrok a galaxisok térbeli sűrűségét jelzik (kék: ritka, zöld: közepes, vörös: sűrű). A fehér pontok a vizsgálatban szereplő egyedi galaxisok pozícióit mutatják. A narancssárga vonal jelöli az újonnan definiált Laniakea szuperhalmaz határait . Alább pedig Illusztráció a Laniakea és a szomszédos szuperhalmaz, a Perseus-Pisces elhelyezkedéséről.
Minél több kérdésre találunk választ, annál több kérdés ötlik fel bennünk. Néha úgy érzem, több alázat, és nagyobb szerénység lenne szükséges részünkről. Mert bármennyire is egyedinek, kiváltságosnak tekintjük magunkat; naponta szembesülünk vele, hogy a perspektívánk hibás. Ha igazán fel tudnánk fogni azt a tudást, amit ismereteink révén megszereztünk, akkor nekünk, az emberiségnek nem itt kellene tartanunk. Ahogy Raphaelle Giordano írta: “Ahhoz, hogy perspektívába helyezzük a dolgokat, és távolságot teremtsünk, semmi sem jobb, mint ha eszünkbe idézzük, hol a helyünk az univerzumban: icipici porszemek vagyunk. Vagyis nem mi vagyunk az univerzum középpontja, ellenben szorosan kapcsolódunk mindenhez és mindenkihez.”
(forrás: csillagaszat.hu, toochee.reblog.hu , Tully et al., Nature, 513, 71 / Nature Video , Tully et al., Nature, 513, 71 / nature.com)
Szubjektív vélemény 
Hozzászólás